Kezdőlap
Sajtóközlemény
- Részletek
- Írta: Super User
- Kategória: Sajtó
- Találatok: 3394
GENERÁCIÓK EGYÜTT A KÖZÖSSÉGEKÉRT
A Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület 24 978 655 Ft vissza nem térítendő európai uniós
forrást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program „Társadalmi szerepvállalás erősítése
a közösségek fejlesztésével” című konstrukciójából.
A „Generációk együtt a közösségekért a bácsalmási járásban” című program lehetőséget biztosít - több korosztály bevonásával – egy komplex, önkéntességen és együttműködéseken alapuló programsorozat lebonyolítására a bácsalmási járásban. A három éves megvalósítási időszakban több korosztály számára, változatos témákban zajlanak majd a közösségi rendezvények, emellett képzéseket, kiscsoportos műhelymunkákat, szakmai előadásokat is tervezünk. A projektünk célja, hogy az önkéntes tevékenységeken keresztül utat nyissunk a generációk között: a program kiemelt célcsoportjai a 60 év feletti idősödők, valamint a 14-35 éves fiatalok közösségei. A változatos programok során fontos feladatunk lesz ezen célcsoportok bevonása, aktivizálása. Ennek érdekében gazdag programkínálattal és közösségfejlesztésben jártas szakemberek bevonásával valósítjuk meg a projektet, melynek keretében 75 programon, mintegy 7500 főt érhetünk el. A program megvalósítása során szervezetünk együttműködik az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. szakembereivel, Bácsalmás Város Önkormányzatával és a járás civil szervezeteivel. A programmal egyesületünk hozzájárulhat a társadalmi együttműködés előmozdításához, és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez. Támogatjuk és segítjük a fiatalok, a családok és fizikailag-szellemileg friss idősek kisközösségeit: társadalmi, gazdasági aktivizálásukkal, közéleti szerepvállalásuk erősítésével, karitatív, önkéntes alapon végzett tevékenységeikkel, valamint a generációk közötti együttműködéssel segíthetjük elő a területi és társadalmi kiegyenlítődést. A Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület programja az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyar Állam társfinanszírozásával valósulhat meg Bácsalmáson.
a kedvezményezett neve: | Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület |
a projekt címe: | Generációk együtt a közösségekért a bácsalmási járásban |
a szerződött támogatás összege: | 24 978 655 Ft |
a támogatás mértéke (%-ban): | A projekt 100%-os támogatási intenzitással valósul meg |
a projekt tartalmának bemutatása: | sajtóközleményből |
a projekt tervezett befejezési dátuma: | 2020.04.01 |
a projekt azonosító száma: | EFOP 1.3.5.-2016-00367 |
2020.03.27-Projektzáró Konferencia
- Részletek
- Írta: Sarok Krisztián
- Kategória: Hírek
- Találatok: 2037
Tisztel partnereink!
A rendkívüli veszélyhelyzet kapcsán bevezetett kormányzati intézkedésekre („ … A Kormány 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről…4. § (1) Rendezvény helyszínén a résztvevők számától és a rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodás tilos…”) tekintettel az alábbi rendezvények megvalósítását nem tudjuk vállalni:
2020.03.15- CQB-Csávoly
- Részletek
- Írta: Sarok Krisztián
- Kategória: Hírek
- Találatok: 2040
A Szent László Határrendész Közhasznú Egyesületen belül működő, Johnfishtoday airsoft szakosztály, már többször megmérette magát különböző rendezvényeken. A jó csapat szellem és játékkedv késztette őket arra, hogy a saját pályájukon is játékot rendezzenek. Így került sor 2020.03.15-én a CQB (épület harc-zászlórablás-területfoglalás-adj király katonát)-airsoft Csávoly elnevezésű airsoft játékra.
Izgalommal és kíváncsian várták a napot, hogyan sikerül és hányan vesznek részt rajta.
A hideg idő ellenére reggel 8 órakor tereprendezéssel és pályaépítéssel kezdtek a fiúk, közben sorra érkeztek a játékra jelentkezők. 9 órakor a szakosztály vezetője ismertette a játékszabályokat, majd megkezdődött a harc.
Igaz, épületjátéknak hirdették, de annyira beleélték magukat a játékosok a csatába, hogy birtokba vették az egész területet. Ezen a játéknapon vetették be először a füstgépet amit a terület akadályozása céljából használnak,ezzel nehezebbé téve a látási viszonyaikat az ellenség megtalálására.
A 18 éven aluliak, csak szülői nyilatkozat ellenében vehetnek részt a játékon, de ezt a szabályt is betartva, 17-50 év között csatáztak a játékosok. Többen kisebb-nagyobb szünetekkel indultak a „csatamezőre” a „katonák”.
16 órai kapuzáráskor jó hangulatban, elégedetten, s a következő játékot várva távoztak az airsoft játék szerelmesei
játékmód :
- Zászló rablás
- Terület foglalás
Rakéta hatástalanítás: A pályán elhelyezett 5 rakéta bázist a támadó katonai alakulatnak egyesével el kell foglalni és hatástalanítani. A hatástalanítás 10 perc (eközben visszafoglalható). A bázisokat csak megadott sorrendben lehet támadni. a támadó csapat visszaállója mindig fix, a védő csapat visszaállója a következő rakéta bázis.
Résztvevők száma : 30 fő