2017.04.23. III. Csávolyi DAMSZ

 

2016 őszén a Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület sikeres pályázatott nyújtott be, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, EFOP 1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL elnevezésű projektben. 2017 januárjában a pályázatról pozitív visszajelzést kaptunk határozati formában. Elkezdődtek a programok megszervezése.

Első rendezvényünket 2017.04.23-án, Csávolyon tartottuk, ahol a Dél-Alföldi Autó-és Motorsport Szakosztály (DAMSZ) tagjai rendezték meg bajnoki fordulójuk első futamát, III. Csávolyi Autós Ügyességi Verseny néven. Délelőtt 8 órától kezdődtek a munkálatok (sátorállítás, pályaépítés, hangosítás). 10 óráig megtörtént a versenyzők nevezése. Utána Viszmeg Tamás szakosztályvezető köszöntötte a résztvevőket. 12 óráig gyakorlókörök következtek, ami után megérkezett az ebéd, amelyet a bácsalmási Halászcsárda Vendéglő biztosított. 12-16 óráig tartott a tényleges verseny mért körökkel. Szoros időeredmények születtek, amelyek kiértékelése közben élményautózással szorakoztatták a közönséget. 16:45-kor megkezdődött az eredményhirdetés. Érmeket, serlegeket Hamháber Norbert Csávoly polgármestere adta át.

Attachments:
FileDescriptionCreatorFile sizeCreatedLast modified
Download this file (Eredeti meghivo.pdf)Eredeti meghivo.pdf Sarok Krisztián254 kB2017-05-25 11:362017-05-25 11:36